Rólunk

A vállalkozás a tulajdonos felesége nagyapjának ragadványnevéből „Tüske” kapta a nevét. A tulajdonos - Halmai Csaba – kertésztechnikus, több mint tíz éves nagyüzemi (TSZ) gyakorlat után váltott és kezdett el gazdálkodni a kárpótláson szerzett 4 ha ültetvényen. Ma már ezek a szőlők a vállalkozás történelmét jelentik. A család a szekszárdi borvidék több jó fekvésű dűlőjében / Iván-völgy, Baranya-völgy, Kerékhegy, Leányvár / rendelkezik 12 ha vörösborszőlőt termő területtel, mely nagyobbik részén saját telepítésű fiatal ültetvény termi a terméskorlátozott, kiváló minőségű Kékfrankos, Kadarka, Merlot, Cabernet franc és sauvignon szőlőt.

Vallom, hogy ami a növénynek a legjobb, az a jó nekem is. A termés az Iván-völgy aljában lévő tanyában kerül feldolgozásra, míg a fahordós érlelés az Istifángödörben lévő „ősi” több mint száz esztendős épület löszbe vájt pincéjében lehetséges.



Örökség

A vállalkozás a nevét - Tüske pince- a feleségem nagyapjáról kapta. Ő egy jó eszű parasztember volt, akit a huszadik század történelme igencsak körbedobált. Beleszületett egy akkoriban tipikusnak számító kisparaszti családba. (4-5 hold szántó-1 hold szőlő-egy tanya-két ló és némi apró jószág) Mivel sokan voltak testvérek, az örökség oszlott, csak nősüléssel lehetett némi birtoknövekményt elérni. Második világháborút végigharcolta, fogságba esett, de hazajutnia csak a háború befejeződése után sikerült. Ez idő alatt az otthon maradt asszonyok vitték a gazdaságot. 1945-ban az akkori nagybirtokok felosztásával ő is kapott földet. A hatvanas években a TSZ szervezést nem kerülhette el, innen ment nyugdíjba.

A klasszikus szekszárdi parasztgazdaság egy több lábon álló, a lehetőségeikhez képest jól bebiztosított vállalkozás volt. A stabil alapot a szántón termelt gabona adta, itt termett a kenyérhez a búza, a jószágok részére a kukorica, répa, szénának a lucerna. Ezt úgymond „bőrbe kötve”, tehát élőállatként illetve feldolgozva értékesítették, lehetőségeikhez képest végig vitték a termelési folyamatot, szinte az asztalig.

A szőlőt a szántón lévő munkacsúcsok közt művelték, ez sajnos néha eredményezett olyat is, hogy elvitte a feketeség (peronoszpóra) a termést. A szőlő műveléséhez a hegyen lévő tanyát használták, délidőben ide lehetett behúzódni a meleg elől, a tetőről lefolyó vizet a ciszterna gyűjtötte össze a permetezéshez. Szüretkor az elsődleges feldolgozás is itt történt, a káciba (felül szűkülő fakád) darálták a csömögét, az öreg gazda felügyelte az erjedést, szükség szerint csömöszölte (lenyomkodta a törkölykalapot).

Itt készült a siller is, méghozzá amikor a „kád széle felhabzott”, tehát éppen elkezdődött a zajos erjedés, leeresztettek valamennyi levet a hidegebb pincében lévő kishordóba és itt mint fehéret erjesztettek. Ezáltal egy könnyedebb, vékonyabb jóivású bort kaptak – elsősorban saját fogyasztásra. A szomszéd is kint volt, így együttesen ellenőrizték az erjedést. Amennyiben a murci kissé megártott és elaludtak, eldöntötték - Rossz silleres évjárat volt! A káciban a vörösbor töményebb-piacosabb lett.

Közvetlen a szüret végeztével a család fiatalabb tagjai visszamentek a kukoricát letörni, behordani a góréba és felszántani a földet, ezalatt az idősebb gazda a bort felügyelte. Erjedés végén a törkölykalapot szőlőlevelekkel takarták, és híg sárral letapasztották. Ekkor zajlott le a spontán almasavbomlás és az utóerjedés. December elején préseltek, behordták a bort a városi ház pincéjébe, vagy a város széli tanyasoron (Dorogi köz, Istifángödör) lévő pincébe. Itt könnyebb volt a borkezelés. Ha a cenzár (borkereskedő) jött, ide hamarabb ki lehetett menni, de disznóvágás után-amíg az asszonyok mosogattak-sütöttek-főztek, a férfiak kimentek egy kis „pinceszerre”. Akkortájt a szőlőből megélni nem tudtak, csak ritkán gazdagodtak.

Halmai Csaba
7100 Szekszárd, Sárköz u. 31.
(+36) 30 215 8774
halmai[KUKAC]tuskepince.hu